184 évvel ezelőtt John
William Draper angol tudósnak sikerült rögzíteni az első fennmaradt fotókat a
Holdról 1840. március 26-án, ezzel megteremtve az asztrofotózás alapjait.
Jouis-Jacques-Mandé
Daguerre francia vegyész, a fényképezés úttörője volt az, aki elsőként próbálta
megörökíteni a Holdat 1839. január 2-án, azonban egy tűzeset következtében az
egyetem laboratóriuma leégett, és a felvételek megsemmisültek. Így, a ma is
meglevő legkorábbi dagerrotípiákat John William Draper angol tudós nevéhez
kötjük.
A dagerrotíp eljárás
alapjait Louis Daguerre és Joseph Nicéphore Niépce fejlesztettek ki 1827-ben.
Ez a képrögzítési eljárás egy rendkívül fontos mérföldkő a fotográfia
történetében, hiszen az első széles körben elterjedt módszer volt a képek
rögzítésére, amely lehetővé tette a rendkívül részletes és éles felvételek
készítését.
Daguerre több évnyi
kísérletezés után találta meg a megoldást, amely lehetővé tette a képek
rögzítését. A dagerrotípia előállításához először az ezüstözött rézlemezt
kellett fényérzékennyé tenni. Ezután a lemezt exponálták, amelynek segítségével
az eljárás időtartamát a kezdeti 1 óráról 10 percre, majd 30 másodpercre
sikerült csökkenteni. Ezt követően a kép előhívására higanygőzös melegítést
alkalmaztak. A kép rögzítését nátrium-tioszulfát oldattal végezték, így
létrehozva az árnyalatokat a fényvisszaverődések változásával.
John William Draper
Daguerre tanulmányaiból inspirálódva 1839-40 telén folytatott kísérleteket
azzal a céllal, hogy a Holdról felvételeket készítsen. A kezdeti
sikertelenségek ellenére 1840 tavaszán sikerült felvételeket rögzítenie a New
York-i Egyetem obszervatóriumának tetején.
Draper nem használt
kamerát, hanem egy távcsőre rögzített kereten stabilizálta a fényérzékeny
lemezt. A fotó készítésekor 30 perces expozíciós idővel sikerült
rögzítenie a növésben lévő Holdat, azonban a túlexponálás következtében a lemez
egy része megfeketedett. Ezt követően újabb próbálkozásokat tett. Két lencse,
és hosszabb megvilágítási idő segítségével pedig részletgazdagabb fotót
sikerült megörökíteni, amelyen a Hold felszíne is kivehető volt.
A Drapernek köszönhető máig fennmaradt felvételt 1840 áprilisában hozták nyilvánosságra a Lyceum of Natural Historyban.