A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szakmai platformot biztosít az üzleti, kutatói, egyetemi és kormányzati szféra képviselői számára a mesterséges intelligencia területén. Célunk egy széleskörű konzultáción alapuló nemzeti MI stratégia kidolgozásával annak elősegítése, hogy Magyarország az európai élvonalba kerüljön az MI fejlesztésekben, illetve, hogy ennek nyomán javuljon a hazai KKV-k versenyképessége.
Tudatosítást folyatunk továbbá a kapcsolódó technológiákról, hogy közelebb hozzuk a társadalomhoz a mindennapokban is használható MI-alapú megoldásokat.
Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit, állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítva az MI-fejlesztők, az MI felhasználói oldalát képviselő piaci és állami szereplők, illetve az akadémiai szféra, a szakmai szervezetek és az állami intézmények között.
Az MI Koalíció jelentős szerepet vállalt Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának kialakításában, részt vesz annak végrehajtásában és felülvizsgálatában, továbbá az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében. Az MI Koalíció megalakulása világos üzenet a nagyvilágnak: Magyarország kitárta kapuit az MI fejlesztések előtt.
A Magyarországi MI Koalíció 2018. október 9-én alakult meg 78 nemzetközi és hazai cég, illetve egyetemek, tudományos műhelyek, szakmai és közigazgatási szervezetek részvételével, azóta pedig több, mint 400 tagot számlál Munkáját az alábbi 6 munkacsoportban folytatja:
- alkalmazások és piacfejlesztés
- technológia és biztonság
- adatipar és adatvagyon
- nemzetközi kapcsolatok
- oktatás és tudatosítás
- szabályozás és etikai keretek
Mesterséges Intelligencia Kihívás (MI Kihívás)
2020.12.01-jén indult el az MI Kihívás, mely tudatosító kampány célja az volt, hogy legalább 1 millió magyar állampolgár megismerkedjen a mesterséges intelligenciával, kiállítások, rendezvények segítségével és közülük 100 ezren alapismereteket szerezzenek ingyenes, online ismeretterjesztők útján. Az akció unikalitása, hogy magyar nyelven, közérthetően eddig még nem készült a témában ismeretterjesztő tartalom.
A Mesterséges Intelligencia Kihívás segítségével újabb cél teljesült Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájának 2025-ig tartó intézkedési tervéből. Az MI Kihívás néven indított akcióban több mint 4,5 millió magyar állampolgár ismerkedett meg a mesterséges intelligenciával kiállítások, rendezvények segítségével és közülük 100 ezren szereztek alapismereteket ingyenes, online ismeretterjesztők útján, továbbá Gyémánt díj elismerésben részesült a Marketing Diamond Awards tartalommarketing kategóriájában.
Az MI Kihívás részeként először egyedülálló és ingyenes MI oktatóanyagunk, a mindenki számára elérhető, hazai fejlesztésű alapozó online kurzus készült el.Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szakemberei által megalkotott „Bevezetés a mesterséges intelligencia világába” elnevezésű ismeretanyag olvasói alapszintű betekintést kaphatnak a mesterséges intelligencia izgalmas világába, valamint sikertörténeteken és esettanulmányokon keresztül ismerhetik meg a technológia alkalmazási területeit.A Koalíció tagjainak közreműködésével született egy videós tananyag is, amely a Koalíció YouTube csatornáján érhető el „Mesterséges intelligencia a mindennapokban” címmel.
Bővebb információ és a Koalíció weboldala itt található: https://ai-hungary.com/hu/