Neumann Technology Platform

 

A Neumann Technológiai Platform alapítója, a Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményeként támogatja a hazai iparstratégiai fejlesztéseket, gondoskodik egyes kiemelt technológiák ökoszisztémájának fejlesztését biztosító platformok, illetve koalíciók működési feltételeinek megteremtéséről, különös tekintettel az 5G, a Mesterséges Intelligencia, a blockchain-, a drón-, valamint az Ipar 4.0 technológiákra. 

A jelenkor gazdaságának és technológiájának változó trendjei nemcsak a mindennapi életben, hanem a gazdaság és ipar területén is jelentkeznek, melyek mind nemzetgazdasági, mind versenyképességi kihívásokat is jelentenek hazánknak.  

A Neumann Technológiai Platform ezen felismerés által életre hívott szellemi műhely, mely feladata a KKV-szektor, nagyvállalti és állami szereplők számára ipari és technológiai alkalmazások terjesztése, a technológiai korszakváltás elősegítése, iparvállalati együttműködések kialakításának támogatása, ipartechnológiai folyamatok minőségbiztosítása, nemzetközi jó gyakorlatok szemlézése és beépítése a hazai iparpolitikába.  

A Platform kiemelt figyelmet fordít a technológiai és iparági kutatásokra, hozzájárulva ezzel a releváns ágazatokhoz szükséges szakemberforrás fejlesztéséhez és megújításához. 

 

News

Drónok a precíziós mezőgazdaságban

A drónok felhasználási körének palettája egyre színesebb, és ahogy egyre több funkciót lesznek képesek ellátni, egyre több gazdasági, iparági területen válnak hasznosíthatókká. Az agrárium is ilyen, ahol legfőképp precíziós mezőgazdálkodási eszközökként vetik be őket: többek Read more…

Mesterséges Intelligencia: barát vagy ellenség?

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás elterjedése új lehetőségeket rejt magában, amelyek hatékonyabbá tehetik a munkavégzést, és ezáltal hozzájárulhatnak a gazdasági fejlődéshez és az életminőség javulásához. De hogyan hat ez a foglalkoztatottságra? Legújabb cikkünkben Read more…