A „Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes” vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat záró akkordjaként Budapesten gyűltek össze a szakértők és a Kis- és középvállalkozások képviselői. Az eseménynek a Crowne Plaza Budapest Hotel adott otthont 2024. május 29-én.

A záróesemény nyitóelőadását Nagy Márton, Magyarország nemzetgazdasági minisztere tartotta, melynek fókuszában a magyar foglalkoztatottság kérdésköre állt. Magyország Kormányának célja, hogy az Európai Uniós (EU) fejlettség 90 százalékának eléréséhez 85 százalékra emelje a foglalkoztatási rátát Magyarországon 2030-ra. Ehhez a hazai aktivitás növelését és a külföldi munkaerő szabályozását tűzte ki célul. Miniszter út kitért többek között arra is, hogy ezek megvalósítása érdekében a kormány 2024-ben számos programot indít az EU társfinanszírozásában, köztük a GINOP Plusz keretében 461,4 milliárd forintot biztosít a munkahelyi képzések támogatására.

A rendezvényen dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is felszólalt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben az állam szerepvállalása elengedhetetlen, a magyar versenyképesség növeléséhez a növekedésbarát adórendszer fenntartására és az adórendszer finomhangolására, valamint a beruházások ösztönzésére és a vállalkozások finanszírozásának támogatására van szükség. Útravalóul úgy nyilatkozott, hogy a világ folyamatos változásban van, amelyhez a cégeknek alkalmazkodnia kell. Ennek kulcstényezője pedig a gyorsaság, ami meghatározza a cég sikerét és piaci helyzetét.

A színes szakmai program keretében Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció elnöke gyakorlatorientált előadást tartott az MI, mint versenyképességi eszköz gazdasági jelentőségéről. Elmondta, hogy kutatások által bizonyított a generatív AI használatának hatékonysága. A felmérések szerint az MI-t használó tudásalapú dolgozók 75 százaléka hatékonyabb munkavégzésre képes és a vezetők 79 százaléka gondolja úgy, hogy a mesterséges intelligencia bevezetése egy cég életébe mára már létszükségletnek számít a piaci pozíció megtartásához.

Az esemény zárásaként a Neumann Technológiai Platform (NTP) képviseletében panelbeszélgetést hallhattak a résztvevők Urbán Viktor, a Blockchain Koalíció szakmai vezetőjének moderálásával. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Tóth Miklós, a Mesterséges Intelligencia Koalíció szakmai vezetője és László Személyi, az NTP szakértője voltak. Az izgalmas beszélgetés során szó esett az MI bevezetésével járó költségről, az azzal járó gazdaságélénkítő hatásról, valamint az új EU AI Act szabályozási kérdéseiről.  Az EU-s cégek 40 százaléka használ Mesterséges intelligencia alapú eszközt, ehhez képest Magyarországon ez a szám a legutolsó felmérések szerint az Uniós átlag egyharmada, ami számos kihívást és lehetőséget állít a magyar cégek elé.

Az eseményen a NTP részéről Menczer Csaba, stratégiai igazgató is képviselte magát.