Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára az idén 125. évfordulóját ünneplő Hirschler-Glas Kft., soproni üzemében kiemelkedő, környezetbarát üvegipari fejlesztéseket adott át.

A gazdaságélénkítő beruházások támogatásakor olyan szempontokat is fókuszba helyez a Nemzetgazdasági Minisztérium, mint a munkahelyek teremtése és a környezetbarát megoldásokat is figyelembe vevő innovációk támogatása, hiszen a fenntartható fejlesztéseknek köszönhetően a vidéki területeken jelentősen növelhető a térség versenyképessége.

A Hirschler-Glas Kft. egy 50 főt foglalkoztató, virágzó családi vállalkozás, amely generációról generációra örökíti az üveggyártás fortélyait már 1899 óta, amikor az alapítók az üveg- és tükörmegmunkálással elkezdtek foglalkozni. A cég fő tevékenysége napjainkban az autóipari üveg- és tükörgyártás. Az 1970-es évektől datálhatóan kizárólag visszapillantó tükröket gyártanak haszongépjárművekre, munkagépekre, motorkerékpárokra és személygépkocsikra, egyre keresettebb termékeik pedig a fröccsöntött házas kész tükörfejek. Termékeik többségét európai piacra szállítják.

Az üzem fejlesztése a hazai ipar fejlesztéséről szóló Irinyi Terv keretében valósult meg, melynek fő célkitűzése a hazai ipar GDP-részarányának növelése a tőkehiányos ágazatok támogatása által. A programnak köszönhetően számos megyében, összesen 13 projekt nyert el jelentős támogatást. A kiemelkedő pályázók közel 1,5 milliárd forintos támogatási összegből valósíthatták meg fejlesztési terveiket.

Az innovációk és a technológiai újítások célja, hogy a Hirschler-Glas Kft. fenntartható módon tartsa a lépést a kor technológiai igényeivel, figyelembe véve a környezetvédelmet, az energiatakarékosságot és az újrahasznosíthatóságot. Vízlágyításhoz környezetkímélő ioncserélő műgyanta-patronokat használnak, melyek regenerálásához nincs szükség vegyi anyagokra, ezzel megelőzve a vegyi baleseteket.

A közel 130 millió forintos támogatásnak köszönhetően, megvalósulhatott egy kísérleti gyártástechnológia életre hívása, melynek során a hátoldali bevonatos visszapillantó tükrök és a vákuumrögzítéses formavágott tükör mosó prototípusának fejlesztése is megtörtént, a szükséges speciális üvegvágó robotcella, reflexiómérő, sópermet kamra és víztisztító berendezések beszerzése mellett.

A Hirschler-Glas Kft. az egyetlen Magyarországon, amely a tükörgyártás alapanyagául szolgáló síküveg gyártását leszámítva minden egyes, a kész visszapillantó tükrök előállításához szükséges munkafolyamatot önállóan saját gyártósoron végez, ezzel is elősegítve a helyi foglalkoztatás növekedését.

A Magyarország Kormányának elköteleződését a hazai járműipar fejlesztésének irányába mutatja, hogy több sikeres pályázatot hirdetett meg, többek között a 2023. évi Járműipari Beszállító-fejlesztési Programot, melynek célja, hogy a járműiparban és az akkumulátoriparban erősödjenek, és stabil pozíciójukat megtartsák a hazai vállalkozások. A programra 1,4 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett be a hazai vállalatok oldaláról.

Magyarországon a járműipar a hazai bruttó hozzáadott érték 3,3%-át adja, és csaknem 180 000 főt foglalkoztat. A járműipar és az akkumulátoripar együttes termelési értéke 2030-ra meghaladja a hazai ipar termelési értékének 30%-át.

A hazai autóipari vállalatoknak számos kihívással kell szembenézniük ebben az évtizedben, az elektromobilitás térnyerése jelentős technológiai átalakulást vár el a vállalatoktól. Annak érdekében, hogy a járműipar technológiai átalakulás sikeres legyen hazánkban szükséges a hagyományos hajtású járművek helyett az újfajta hajtású járművek gyártására történő átállás, fenntartható megvalósításához szükséges magas hozzáadott értéket előállító, erősebb hazai beszállítói kör megteremtése.

Fábián Gergely látogatása során hangsúlyozta, hogy az üveggyártásnak hosszú történelme van Sopronban, és a város számos szakembert és vállalkozást vonzott az iparág terén. Az új innovációk és fejlesztések révén a város tovább erősítheti az üvegiparban betöltött vezető szerepét, miközben új munkahelyeket teremt és a gazdasági diverzifikációt segíti elő. A helyi üvegipari vállalkozások növekedése és versenyképessége hozzájárul a város gazdasági stabilitásához és fejlődéséhez, így Sopronnak kiemelkedő jelentősége van a jövőben is a fenntartható, környezettudatos üvegipari fejlesztésekben.