A BaranGo applikációba könnyen hozzáférhető túraútvonalak érhetőek el, amelyek offline formában is nyomonkövethetők, akár profi túrázók, akár hobbi kirándulók vagy családok számára. Az applikáció kibővítése a Zenthe Ferenc Programon keresztül valósulhatott meg, az Edutus Egyetem támogatásával.

A BaranGo applikációban ezúttal elérhetővé vált a Zenthe Ferenc túraútvonal, melyet Dr. Szabó Tünde Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos asszony és Neumann Technológiai Platform képviselője közösen jelentett be.

A Zenthe Ferenc Program egy gazdasági-tudásipari beavatkozási programot határoz meg Salgótarjánban, egyedülálló módon egy hátrányos helyzetű város és a térség tudásipari felzárkózását biztosítva. Hosszas előkészítő munka eredményeként 2022. november 3-án a Salgótarján és Térsége Tudásipari Fejlesztési Programjának a Zenthe Ferenc Program alapítói okiratának ünnepélyes aláírásával indult a program hivatalos útjára.

A Program nem titkolt célja Salgótarján és térsége népességmegtartó erejének növelése, az életminőség és a versenyképesség növelése, valamint az elvándorlás megakadályozása.

2023. április 1-jén az útvonal ünnepélyes átadásán jelentett be Dr. Szabó Tünde kormánybiztos asszony a BaranGo alkalmazás egyik legújabb fejlesztését, a túraútvonal kezdőpontján, a salgótarjáni Nagy-Magyarország emlékműnél. Az alkalmazáson belül az amatőr és profi túrázók, családok számára már elérhető a Zenthe Ferenc túraútvonal is.

A Program bázisát a város tudásalapú fejlesztésének szükségessége adja, a kitörési pontokat pedig a tematikus, helyi igényekre alapozó képzésfejlesztés, a primer területekre fókuszáló turizmusfejlesztés, a járműipar és könnyűipar fejlesztése, a gazdasági hasznosulás támogatására folytatott K+F+I, a körkörös gazdaságot támogató fejlesztések, a digitalizáció, a korszerű energiatechnológiák gyakorlati alkalmazása, közlekedési szolgáltatás „zöldítése”, valamint az urbanisztikai fejlesztések megalapozása adják.